2010. május 28., péntek

Lutea

A szombati kötős találkozón kezdtem el ezt a kendőt, nagyon jól haladtam vele, tetszett a minta és az erősen kontrasztos  fonal. Ez az első olyan kendőm amelynek a szélén a szokásos 2/3 szem lustakötés helyett csipkeminta van. Nincs benne semmi ördöngösség, a csücskök kialakításával megszenvedtem, de aztán kiderült hogy hibás a minta. A csücskök megkötéséhez itt találtok segítséget.
Másik hiba: a Border main chartjában a 9-ik sor jobb felén a ráhajtás után két sima van a mintában. A két sima szem helyett a ráhajtás után közvetlenül két szemet simán össze kell kötni (K2tog) és utána ismét egy ráhajtás következik.



Minta: LuteaShawl
Tervező: Lori Law
Fonal: uruguayi merinó
Tű: 4,5 mm
Méret: 185 x105 cm
Súly: 96 gramm
Készült:2010. május 22.- 26. között

2010. május 20., csütörtök

Dryad

Már a megjelenésekor felfigyeltem erre a mintára, annak ellenére hogy az utóbbi időben csak csipkét kötöttem. Hirtelen kedvet kaptam egy csavart-mintás téli sál megkötéséhez, annak ellenére hogy május végén vagyunk és minimum fél évet kell várnom a viseléséhez. Tetszettek a kanyargó fonatok, csavarok, a kertünkben levő fűz göcsörtös ágaira emlékezettek.




Minta: Dryad
Tervező: Jared Flood
Fonal: 20 deka bordó egyágú Rikker gyapjú
Tű: 4 mm
Méret:190 x 20 cm

2010. május 19., szerda

Baltic Blossoms Lace Shawl kasmírból

A blokkolás alatt álló Baltic Blossomkendőt már  láthattátok a szétvágott Dryad alatt, ma végre nem esett az eső és le tudtam fotózni. Erika megajándékozott ezzel a csodaszép bordó kasmír fonallal és alig ment el a postás, bele is kezdtem a kötésbe. Most épp a bordó korszakomat élem, valahogy minden kendőtervem bordó színből van. Nagyon könnyű a kendő, néhány deka mindössze, a pontos súlyát nem tudom, mivel egy hagyományos tolósúlyos mérlegem van és az nem alkalmas a nagyon pontos mérésre. Az biztos hogy áthúzható egy gyűrűn.Tetszett a minta, a bogyókat is szívesen kötöttem. Van még egy néhány tervem ezzel a mintával, ki fogom próbálni gyöngyökkel és talán más fonalból  is.


Minta: Baltic Blossoms Lace Shawl 
Tervező: Evelyn A. Clark
Fonal: sötétbordó kasmír
Tű: 3,5 mm
Méret: 200x70 cm
Súly: 3-4 deka 
Készült: 2010. május 13.- 16. között

2010. május 17., hétfő

Gitana

 (forrás: internet)
Nagyon találó a 100purewool Gitana fonalának az elnevezése. Engem legalábbis a roma asszonyok virágos, tarkabarka szoknyájára, vidám viseletére és életszeretetére emlékeztet.
 (forrás: internet)
Lila, neonzöld és élénk rózsaszín keveredik benne, néhol felbukkan egy kis barna, narancs és halványabb sárga. Utoljára tinédzserkoromban viseltem neonzöldet és élénk rózsaszínt, akkor is csak cipőfűzőként; de a 90-es évek elején ez volt a tizenévesek divatos öltözékének egyik alapdarabja.
Egy egyszerűbb mintával, a Seraphim Shawl-lal próbálkozok, mert ez a fonal éppen a tarkabarkasága miatt nem a legalkalmasabb csipkekötésre.
Ilyesmit szeretnék belőle kötni:
 (forrás: MimiKnits)
Az én kendőm még gyerekcipőben jár:

2010. május 16., vasárnap

Rontom-bontom tutoriál

Hozzávalók: napok óta szakadó eső, egy unatkozó kétéves gyerek, egy frissen blokkolt sál és egy olló. Az olló talán a legfontosabb hozzávaló, semmiképpen sem szabad elfelejteni.
Pénteken este leláncoltam a Dryad sálat, szépen kimostam. Szombat reggelre megszáradt, eldolgoztam a szálakat és csörgött a telefonom. Az ollót a sál mellett felejtettem, a lányom megkaparintotta és ő is szeretett volna valami "felnőttes" dolgot csinálni, azaz belefaricskált a sálamba 4 helyen. Lehet hogy ez az első megnyilvánulása a XXI. század egyik híres divattervezőjének? Hát... nem értékeltem a sál átalakítására irányuló kísérletét...
Figyelem! Sokkoló képek következnek, gyengébb idegzetűek ne nézzenek ide.

Egyébként ilyen a minta amikor nincs összevágva:
Sajnos vissza kell bontanom az utolsó 2 mintaegységet, nem tudnám nyomtalanul eltüntetni az olló és a sál találkozását, és nem viselném soha szívesen. Erőt gyűjtők a bontáshoz, de már lenyugodtam, nem környékez agyvérzés amikor ránézek a sálra.
Blokkoltam egy bordó kasmírból készült Baltic blossom kendőt, az még egyben van, remélem így is marad:)

2010. május 10., hétfő

Kide shawl


Ez a Kide Shawl közös kötögetéssel készült Krókusz-szal, a sál testét külön készítettük el, a szélére a csipkét  együtt kötöttük. Az én sálam babarózsaszín uruguay-i csipkefonalból készült egy kis módosítással, azaz a visszáján fordítottat kötöttem, mivel nem szeretem a lustakötést. A szélcsipke illesztése a kendőtestre nagyon egyszerű, sokkal bonyolultabbra számítottam, jól lehetett vele haladni.
Minta: Kide Shawl
Tervező: Tuulia Salmela
Fonal: 80 gramm uruguay-i lace baby rose szín
Tű: 4.5
Méret: 130 x 50 cm 
Készült: 2010. április 14.- május 1. között

2010. május 4., kedd

Grrlfriend Market Bag

Ez a szatyor azért emlékezetes darab, mivel most kötöttem először 5 tűvel. Kezdetben elég nehezen boldogultam a kétvégű zoknikötőtűvel, de egészen belejöttem a végére. A szatyor 65 gramm sötétkék Cataniaból készült, 3.25-ös tűvel.
A minta ingyenesen eltölthető a Ravelry-ről itt, a magyar változatot Krókusz blogján találjátok.
Kötőfonalakat szerettem volna benne tartani, jelenleg a lányom kedvenc nyuszija költözött bele és majálisozni is eljött velünk a marosvásárhelyi Somos-tetőre.