Tervező: Jared Flood
Megjelent: St-Denis Magazine 2-ik számában
Fonal: St-Denis Nordique (100% wool; 150 yd 137 m/50 g): 3 balls #5827 Ruby Wine
Tű: 4,5 mm
Méret: 160 x 75 cm
Súly: 148 gramm
Készült: 2010. június 14.-23. között
Izgalmas volt ennek a kendőnek a megkötése, mivel most kötöttem először a tervező által javasolt vörösbor színű fonalból. Azt hittem, hogy nem marad elég fonal a leláncoláshoz és mindenféle egyéb megoldáson törtem a fejem, ugyanis a kiadó nem postáz Európába. Végül elég lett a fonal, sőt maradt is néhány méter belőle.
A mintát mindkét felén, a színén és a visszáján is kell kötni, van benne néhány olyan szem, amely nem tetszett és ezért kihagytam. Nem a szokásos bogyót kellett kötni, hanem egy szembe három szemet kellett kötni, megfordítani és fordítottam lekötni, ismét megfordítani és balra dőlő hármas lekötéssel lekötni. Nekem durvának tűnt ez a bogyó a vastag fonalból, kihagytam a kendőtestből és a szegélyből. Végül egy vastag csipkeszegélyt kötöttem rá, ezt is természetesen mindkét felén kell kötni.
Köszönet a csodaszép fonalért a monorierdei kötős találkozón résztvevő lányoknak!
13 megjegyzés:
Óóó, de vártam már, hogy mutasd!
Szebb, mint az eredeti! Sokkal csipkésebb...
A fotózás tartott ennyi ideig:)
Ez nekem nagyon bonyolultnak tűnik, persze, nagyon szépnek is. :o)
Csodaszép!
Mesés darab lett!
Nem tudom, milyen lett volna a kihagyott szemekkel, de szerintem így is igazán különleges.
Nagyon szép :-) a múltkoriban nézegettem a Ravelry-n, de olyan hosszú a megkötésre váró darabok sora nálam, hogy nem tudom, eljutok-e oda valaha, hogy megkössem...
Különleges, szép darab. A fonal is nagyon tetszik, különösen a virágos fotón. Megérte várni a képekre, jól sikerültek.
Köszönöm Lányok:)
Annamari, szeretném majd látni a te változatod is:) Írok mailt amint felszusszanok:)Nem felejtettelek el, csak zűrös napok vannak mögöttünk.
Rita, nem annyira bonyolult mint amilyennek tűnik:
Irenka, a virágos fotó adja vissza a leginkább a fonal színét, kissé erős volt fotózáskor a fény.
AMINDENI!
Nehéz most megszólalnom ...
Szépséges!
Nagyon szép ,különleges mintázatú kendő,Gratulálok:-)
Nagy kedvencem ez a kendő, szerelem volt első látásra. A te verziód is.;)
gyönyörű egy szóval, mitája szine...
nagyon szép lett, igazán különleges!
Megjegyzés küldése