Ősz kószál a dombokon,
rozsdabarna lombokon
szellő lebben, ringató.
Búcsúzik a nyárutó.
Fénye vesztett subáját,
fák lehullott ruháját
fújja a szél, táncra kél.
Hajnaltájban jő a dér.
rozsdabarna lombokon
szellő lebben, ringató.
Búcsúzik a nyárutó.
Fénye vesztett subáját,
fák lehullott ruháját
fújja a szél, táncra kél.
Hajnaltájban jő a dér.
Geisz László
Talán készülődök lélekben az évszakváltásra és emiatt választottam ezt az őszi fonalat. Rőt, sötétbarna, világosbarna, borostyánszín és fahéjszín olvadnak egybe, követik egymást hosszú szakaszokon keresztül. A pávafarkas minta szépen kirajzolódik, nem olvad bele az átmenetes fonalba. Most kötök először az északi kötők által annyira nagyra becsült Kauniból. A fonal kicsit durvább mint az átlag merinó, átmenetet képez a natúr gyapjú és a merinó között, de kellemes kötni, és nem zavaró a szúróssága. A festése is nagyon jól sikerült, az átmenetek szakaszosan történnek, a színek elhalványulnak és máris a következő színt kötöm. A nyakánál bordóval kezdtem és az utolsó sorokat szintén bordóból kötöttem, ez a szín mintegy keretbe foglalja a kendőt. A kendő óriási lett, jó lesz majd beleburkolózni a hűvös őszi reggeleken.
Minta: Peacock's feather
Tervező: Annette Socken-Wahlsinn
Fonal: Kauni Effektgarn
Tű: 5 mm
Méret: 290 x 125 cm
Súly: 300 g
Készült: 2010. augusztus 22. - szeptember 1. között
34 megjegyzés:
Csodás lett!!!
Adél, a kendőd gyönyörű........és ez megint nem egy aprócska darab.:)))
Gyönyörű, csodás a színe.
Nahat! Nagyon szep, es valoban idezi az öszt. :))
A versike tokeletesen illik hozza!
Ez valami hihetetlenül meseszép, egyszerűen csodás!!!!
Elhozod, hogy jól megtapizzuk?
Gyönyörű lett!
Meseszép, imádom a színeit és a mintája is szép, na és a kivitelezés is csodás!
Úgy ahogy van gyönyörű!
Most különösen jólesnek a dicséretek, az utóbbi napokban nem volt a legjobb kedvem. Viszem majd a kendőt Debrecenbe, meg lehet majd nézni közelről is. Már nagyon várom a találkozót, a szállást is lefoglaltam.
Nem lehet szavakkal leírni, hogy milyen gyönyörűséges lett ez is. Fel is irtam a megkötendők közé.
Hú, ez meseszép lett!
Gyönyörű lett a kendőd! Nagyon szépek a színei, az átmenetek.
Egy csodaszép kendőt kötöttél gyönyörű színekben pompázó fonalból! Nagy-nagy gratula!
hopp, ez álomszép
Ahh....!!!!!
290????? Te jó ég!
És ezt egy motringból kötötted?
Gyönyörű lett, álomszépek a színei, és nagyon illik a mintához.
Álomszép,gyönyörű...még sorolhatnám a szebbnél szebb jelzőket,nem tudok betelni vele!!:)
Úgy szeretnék egyszer egy ilyet én is!!:)
Gratulálok!
Mesés lett! És hű de mekkora... Ebbe már tényleg jól bele lehet majd burkolózni:)
Ez az a Kauni amit átvettél tőlem?
ezek az én kedvenc színeim, jaj!
Húúú! Ez igen szép lett!S Te festetted?
Leesett az állam tőle, nagyon gratula!:)
Különlegesen szépséges :) Á nem is!
Szépségesen különleges :)
Igen Betti, ez a tőled átvett fonal. Mindig is ezt a mintát szerettem volna megkötni belőle, de eddig nem került rá sor.
Kicsianya, nem saját festés, nem szoktam fonalat festeni. A Kauni-nak csodálatos színkombinációi vannak, még egy piros-feketével is szemezek.
Ercsu, igen, ez egy 300 grammos motring volt.
Kedves Adél!
Köszönöm a kedves szavakat és engedd meg, hogy gratuláljak neked, ez a kendő valami csodaszép!
Micsoda színek! Nagyon szép!
Gyönyörű, mint minden alkotásod. Az ilyen színek miatt szeretem az őszt...
Csodálatos! Teljesen oda vagyok érte, bár a Kaunit nagyon nem szeretem, nekem túl sprőd.:( De ez a kendő....! Hmmmm...:)
Köszönöm szépen!
Gyönyörűek a szinei,a minta a kivitelezés!Tökéletes!!!!Csak nézegetem a képeket erről a csodáról,és nem lehet betelni vele.
Fantasztikusan szép !!Mint egy hatalmas őszi falevél .:)
Adél, ez így ahogy van, tökéletes. A minta, a kendő színei.
Egyszerűen csodálatos! Ezek az én színeim...
Örvendek hogy ennyire tetszik ez a kendő mindenkinek:)
Mennyire gyönyörű!!!!! De jó lenne ez ide, most...
Délka ez csodálatos, olyan jó lenne belebújni!Gyönyörű!
Megjegyzés küldése