2010. április 15., csütörtök

Kötögetős klubdélután

Tegnap ismét találkoztam Krókusz Annamarival, akivel februárban ismerkedtem meg személyesen és több nagyon jó hangulatú kötögetős és beszélgetős programunk volt. Együtt megkötöttünk 1-1 orgonaleveles sálat, az enyém már nagyon régen elkészült, de nem mertem egyedül belefogni a kitchener stich-es összeillesztésbe. Ígérem, hogy hamarosan megmutatom a végeredményt, ez lesz az első gyűrűn áthúzható sálam.
Érdekes volt megfigyelni, hogyan köt Annamari, én a hagyományos módszerre kötök viszonylag gyorsan (ha a lányom is úgy akarja), Annamari egy másik technikát alkalmaz. Arra a következtetésre jutottuk, hogy ránézésre  talán lazábban kötök, de majd pontosan megmérjük az orgonaleveles sálakat blokkolás után, azok egyforma anyagból készültek.
Annamari megajándékozott a egyik csodálatos munkájával, egy piros leheletvékony Leaf and Nupp sállal, amelyet a rossz fényviszonyok miatt még nem tudtam lefotózni. Addig is szorgalmasan éneklem a Süss fel nap, fényes nap kezdetű gyerekdalt és várom a szép időt.
A Kide Shawl lesz a második közös projektünk, a sál testét külön-külön fogjuk megkötni, a szélére a csipkét majd együtt kötjük. Annamari nagyon szép barna kasmírból pontosan betartva a mintát (a visszáját lusta kötéssel), én meg babarózsaszín uruguay-i lace-ből egy kis módosítással, azaz a visszáján fordítottat kötök, mivel nem szeretem a lustakötést. Hasonló végeredményre számítunk:

Ma még egyetlen sort sem kötöttem, délelőtt elvittem a lányomat a marosvásárhelyi bábszínházba, A bátor pingvinek című darabot néztük meg. Jobban izgultam mint a lányom, akinek ez volt az első látogatása az igazi bábszínházban. Otthon gyakran bábozunk, mondókázunk, de ez teljesen más volt, félhomály, sok gyerek, profi bábszínészek; moccanás nélkül végigülte a 45 perces előadást és alig tudtam hazahozni, maradni akart. Nagy nehezen meggyőztem hogy a pingvinek és a bábszínészek is hazamennek ebédelni és nekünk is haza kell mennünk ebédelni.

4 megjegyzés:

peony írta...

ugye milyen klassz tásaságban kötögetni?

Délka írta...

Sokkal jobb mint egyedül:) Bp-en is kellene szervezzünk rendszeres összejöveteleket...

Anna írta...

De szééép.

Namata írta...

Olyan szép mint egy pihe-puha bárányfelhő !:)