2010. december 2., csütörtök

Tekerőlevél

Nagy öröm ért az elmúlt napokban, ugyanis két régiségszámba menő fonalgombolyító került a tulajdonomba. A család hosszas kutatómunka után talált két különféle, még jó állapotban levő fonalgombolyító eszközt.
A gombolyító a motollán motringokba rendezett fonalnak fonalmosás utáni legombolyítására szolgáló eszköz. A leveles gombolyító általában bakláb tetején, rövid köldöktengely körül forgó, egymást keresztező lécpár (levelek), melyeknek a végén lyukakba dugott cifrafák tartják a fonalcsomót. A levelek hosszát a használt motolla mérete határozza meg: két cifrafa közötti távolságnak a motolla hosszával kell egyenlőnek lennie. A gombolyítóra helyezett fonalat kerek vagy lyukas gombolyagba gombolyítják. Az eszközfajta az egész magyar nyelvterületen elterjedt, s neve az általános gombolyító mellett Erdély keleti felén tekerő levél, nyugati felén tekerő, a Felföld K-i részén bak és baklevél, középső részén vertöke levél Szabolcsban és Biharban levél, levélke. Ez a forma Európa nagy részén egykor általános volt.
Leveles gombolyító (általános forma)
Leveles gombolyító (általános forma)

Egyre nehezebb a szövéshez szükséges eszközök (fonó, csörlőkerék, tekerőlevél, motolla, leányka, legényke, vetellő, gereben, héhelő) megtalálása, hiszen a szőni-fonni tudó generáció már kihalt, az örökösök meg kidobják, elégetik a számukra értéktelen fadarabokat. Néhány évtízeddel korábban még nagy értéke volt ezeknek az eszközöknek, a lányok férjhez menéskor hozományként kaptak egy-két áras földet és a fonáshoz-szövéshez szükséges kellékeket amelyek segítségével elkészíthették a család számára szükséges vásznakat.


A háromlábú tekerőlevél orsói és váza fenyőből készültek, a lábrésze gyümölcsfából. Ezt a gombolyítót Székelyderzsben találták Dénes Ferencnénél, aki a mai napig gyönyörű vásznakat sző, a székelyruha alapanyagát állítja elő és kézzel varrja a női viseletet. Számomra nagy öröm volt hallani hogy megrendelésre dolgozik és viszonylag sokat kell várni amíg elkészít egy teljes viseletet.

Székelyderzs büszkesége a világörökség részét képező erődtemplom. Párját ritkító hagyomány, hogy a falu népe a gabonáját ma is a vártemplom vastag falain belül található hombárokban, szalonnáját pedig a sarokbástyákban tartja egész éven át. A székelyderzsi erődtemplomról bővebben itt:
A második tekerőlevelet a Gagy-menti Martonosban készítette András Elek fiatal házas korában a feleségének. A talprésze tölgyből készült, a többi részéhez erdei fenyőfát használt.

2010. december 1., szerda

Kislány kardigán

Merinó-kasmír keverékből kötöttem ezt a sötét-rózsaszín kardigánt. A fonalnak különösen szép fénye van és nagyon puha, ezért esett a választásom erre az egyszerűbb mintára. Karácsonyig még biztosan elkészíthető akár nagyobb méretben is.

Minta:
Kina 
Tervező: Muriel Agator 
Fonal: Barka/ Vasárnap (50 gramm/200 méter; 80% merinó gyapjú, 20% kasmír), Mákvirág árnyalat
Tű: 3,5 mm
Méret: 4 éves gyereknek (104-es)
Súly: 100 g

2010. november 24., szerda

Aurora

Nagyon látványos, könnyen megköthető ívelt sál az Aurora, amelyet jobban ki tudunk használni mint egy hagyományos háromszög alakú kendőt. Erika bejegyzését a mintáról itt olvashatjátok, az ingyenes minta megkötéséhez a Barka Kötőiskola nyújt segítséget.

Minta: Aurora
Tervező: Benke Erika
Fonal: Barka/ Talizmán (50 gramm/90 méter; 70% merinó gyapjú, 20% selyem, 10% mohair), Ánizs árnyalat
Tű: 6 mm
Méret: 210x50 cm
Súly: 260 g

Praktika

Évek óta megveszem a Praktika húsvéti és karácsonyi számait, sok jó ötletet találtam már bennük. Az este lapozgattam a decemberi Praktikában az Olvasói Fórumot és hirtelen megakadt a szemem az egyik adventi naptáron , amelyet még 2008-ban hímeztem (ez volt az első munkám a lányom születése után), a fotót beküldtem a magazin szerkesztőségének, de nem érkezett rá válasz. Tévesen jelent meg az évszám, de ez lényegtelen.
Érdekessége a jegenyeágon függő naptárnak hogy két 9-es van rajta, az egyik 6-os fordítva lett felvarrva:)

2010. november 15., hétfő

Szántottam gyöpöt, vetettem gyöngyöt ...

 
Májusban, amikor megkötöttem az első Baltic Blossom kendőmet, már tudtam hogy meg fogom kötni még egyszer ezt a mintát. A fecskefarok bogyóit most 8/0-ás Toho kása gyöngyökkel helyettesítettem, kicsit lassabban aladtam mintha lekötöttem volna a szokásos 7-es bogyókat. Gyönyörű fénye van a japán gyöngyöknek, szépen kiemelik a fecskefarok félköríves mintáját.

Minta:
Baltic Blossoms Lace Shawl
Tervező: Evelyn A. Clark
Fonal: halvány rózsaszín kasmír
Tű: 3,5 mm
Méret: 170x65 cm
Súly: 4 dkg
Készült: 2010. november 7.- 14. között

2010. november 13., szombat

Horgolt nyaklánc


Néhány óra alatt horgoltam ezt a mutatós nyakláncot maradék pamut fonalból. Készítettem egy nagyobb karikát, a szélére pikók kerültek, majd körbehorgoltam négy műanyag gyűrűt és elkészítettem a bordó virágot. Az összeállítás elég sok időt vett igénybe, ki kellett találnom az összevarrások elrejtését. Végül gyöngyökkel díszítettem a láncot.

2010. november 1., hétfő

Láttatok már

kötött karácsonyfát? Ingyenes mintát itt találtok.